Sziasztok,
újabb széria tehát, nagyon vártam a kiadását a 2008 után. Ez a játék kivételes lett nekem, hisz ebbe 1 darab játékot kezdtem, ott viszont 4 csapattal (vagyis 3 csapattal és 1 válogatottal). A Diósgyőri VTK, Debreceni VSC, MTK Budapest valamint a magyar labdarúgó válogatottba is belekóstoltam egyszerre. Ennek oka az volt, hogy meg akartam ismerni a válogatottba való tevékenykedést is, illetve 1 kiscsapat, 1 nagycsapat, valamint 1 nemzetközi porondra a fiatalokat jól fejlesztő csapatot is meg akartam ismerni. Azt gondolom sikerült. Nem tudtam egyik csapattal se kiugró eredményt elérni (azaz BL vagy Uefa Kupa sikert), de azért jó meccseknek voltam részese. Abból a szempontból nehezebb volt a játék, hogy mind3 csapatra figyelnem kellett, olykor a válogatott és ligakupa meccs volt 1 napon, tehét mind a 4 csapat szemem előtt volt. Azt gondolom a legtöbb sikert a DVTKval értem el, ennek oka, hogy a 3. legjobb magyar klubbá emeltem, az MTK a 2., a DVSC az első. A válogatottal viszont nem volt szerencsém, hiába voltak kíváló játékosaim (a fiatalabbak jobbak voltak az alap játékosoknál), nem tudtam kijutni semmi világeseményre, nagy szomorúságomra. Ezt a játékot is nyúztam sokáig (az összjátékidőm itt 25 nap), és sok tapasztalatot gyűjtöttem az újra, a 2010esre...