HTML

Football Manager

Football Manager-es játékaimat írnám ide, akit érdekelne olvassa nyugodtan, jó szórakozást kívánok a managerkedvelőknek.

Friss topikok

Linkblog

Football Manager 2010

2010.09.30. 11:40 :: trollheadhunter

Sziasztok,

írtam előző bejegyzés végén, hogy a mai napi bejegyzést elsősorban a játékvezetésről szeretném írni. Írtam már róla, de van még mit. Kiscsapatoknál erősen ajánlott megjegyezni, hogy ha nagy karriert akarsz befutni, le kell nyelni nagy bakikat. Én nekem is így kellett tennem. Bajnokok Ligája selejtező 4. forduló volt, amikor is a Kobenhavn csapatát fogadtam. Angol játékvezető volt, úgy gondoltam mivel az angol foci jó, a játékvezetők is lehetnek jók. Nagyot tévedtem. 2-0ra vezettem, a bíró (partjelzővel hála) összehozta a 2-2t. Megszoktam már, hogy nem nekem fújnak a bírók, de 2 akkora lesgólt adott meg, ha lefényképezem (ugye mint már írtam 2D-be nézem a meccseket), szerintem centiméter távolságot adhattam volna meg az utolsó védőm és a lesen álló támadó között. Mind2 esetben. Ekkor úgy voltam, sebaj, van visszavágó majd ott. Hát tévedni emberi dolog, hibázni bűn szerintem, én tévedtem a bíró hibázott, megint. Történt ugyanis, hogy a visszavágóra is angol bírót kaptam. Itt már fogtam a fejem, de reménykedtem hátha (mivel a remény hal meg utoljára), kb. 10 perc után éreztem, itt a remény is kevés. 0-2 volt a 10. percben, és megint akkora lesen volt az ellenfél csatár, szinte könyörögtem, hogy ha lesz még európai kupameccsem, csak a játékvezetés legyen már jó. A meccs 2-2 lett, tizenegyesekkel alulmaradtam. Megkérdezhetnék tőlem sokan, hogy ha vissza tudtam jönni, akkor mért érzem ezt gondnak, egyszerű a válasz, 1 kis technikával megoldható lenne (a való fociban is), hogy az ilyen szemmel JÓL LÁTHATÓAN nem szabályos gólok , ne legyenek érvényesek. A videobíró mellett vagyok amiatt is, mert kirobbant az ún. "bundaügy", amiben érdekesség, hogy csak magyarországon volt érezhető, itt is csak a lokinál. Érdekes... (felhívnám figyelmeteket az előző 2 BL elődöntő visszavágókra, ahol eléggé segítettek a bírok [2009 Barcelona, 2010 Inter] hogy bejussanak a döntőbe). Szóval reménykedek, hátha a videóbíró segíthet...

Sok ismerősöm írta nekem , hogy a bejegyzésekbe írhatnék magamról is. Ezt most megteszem a kedves érdeklődőknek. 19 éves fiatalember vagyok, 5 éves korom óta rajongok a fociért, és pár éve a "manager"játékok is az életem részévé váltak. Szabadidőmbe focival kapcsolatos játék lehet még a gombfoci (szektorlabda), amiről azt gondolom nagyon sokat segített abban, hogy a focit a napokban így "átlássam". Amit még tudni érdemes, hogy egyetemi hallgató vagyok, viszont a szakválasztásomnak semmi köze a sporthoz. Ennek van 1 nagyon egyszerű oka is, szívbeteg vagyok, úgy pedig a tesi nem lenne egy életbiztosítás, de próbálok minnél többet focizni, haverjaimmal olykor-olykor szoktunk is.  Nagy vágyam lenne az élettől, ha már focista nem lehettem, legalább fociedző vagy játékos megfigyelő, ("viccesebb" esetben kommentátor is lennék, ennek jó oka lehet, hogy a számból több szó jön ki, mint étel be). Kedvenc csapataim közül a magyar csapat részét már "ellőttem": miskolciként egyértelmű, hogy a DVTK a kedvenc. Külföldiek közül vannak kedvenceim, de azért a fociért rajongok, amit a fiatalok játszanak, szerintem sokkal támadóbb szellemű. Apropó fiatalok, mindenki ismeri az ún. "Huszti-ügyet". Teljesen megértem a játékost, mind döntése, mind a nyílt levél mellett. Sokan tényleg el vannak ájulva attól, hogy a svédektől csak 2-0ra kaptunk ki , ill. Moldovát csak 2-1re vertük meg. (Hozzáteszem a 3 pont ebből a 2 meccsből szép eredmény, csak itt a játék felfogással volt a gond.) Évek óta azt gondolom, 1 csatárral játszani bűn, itthon főleg. A közönség azt várja el, hogy inkább menjünk neki, fussunk bele 5 gólba, de rúgjunk 6ot ha lehet. Ezzel szembe kapunk 1 olyan 1 csatáros játékot, ahol konkrétan igazi "ékünk" sincs. Nem tudom , így hogy akarunk nyerni nagyok ellen. Szerintem sehogy. Saját válogatási szisztémám alapján (és most számolok azzal, hogy ha valaki kritizálna, állok elébe), de nálam olyan játékos, akinek nincs olyan dolog amiért küzdeni kell (tehát kezdőcsapatba kerülés, jobb csapatba igazolás), azok nálam a keretbe nem kerülnének be. Egyszerű az oka, nem hajtani jön a válogatottba. Ennek legjobb ellentétei a Juhász, Huszti duó (Husztiról ki merem mondani, hogy az utóbbi időbe nem ment neki, ez tény, viszont több küzdeni akarást láttam benne, mint a fél válogatottba). És ezek után megkérdezném , hogy ha ők hajtanak, mért ők szívnak? Huszti ugyanis már nem lesz válogatott (merem remélni, hogy lesz), ill. Juhász a karszalagot bukta el, jogtalanul.

Hétfői nap hirdettek keretet, és már kapusposzton vitatkoznék: Király Gábor (én macinacinak hívom) , tudom hogy jó és rutinos kapus, de neki mi célja lehet még 30 év felett? Német 2. osztályt már nem említem, mert 1. osztály alá, csak nagyon nagyon jó esetekbe lehet szerintem menni ilyen válogatásnál. Én a Fülöp, Bogdán, Gulácsi 3ast favorizálom, de Köteles vagy Balogh János is megérdemelne jó formájába 1-1 esélyt. A védelembe visszakerült Gyepes, nem szeretem őt, de aki látta a Cardiff - Ipswich meccset, láthatta, hogy tényleg jól játszott. Itt inkább kérdeznék, mintsem kiritizálnék. Kádár? Gaál? esetleg Bodnár nem fér ide? Arra meg inkáb most térnék ki, hogy 2-0ás vezetésnél (Magyarország - Moldova), minek kellett becserélni Vanczákot???? És utána megy a csodálkozás, hogy támadni tudtak a Moldávok... Középpályán folytatnám ez az 1etlen poszt, amin talán nehéz vitatkozni, itt talán a legnagyobb gond a mentalitás lehet, de hát ez manapság már ki tudja. Azért kiemelném itt Gosztonyi nevét, aki szerintem 1 San Marino ellen bemutatkozhatna (ha nem u21be lenne). És jön a legkritikusabb pont, a támadó szerepe. Szerintem sokan úgy vannak vele, ha 1 csatár akkor magas legyen, hogy legalább az ívelgetésekre tudjon reagálni. Kérdezem akkor, Rudolf mit keres alig 180 magasságával elől? Kifejezetten örülök amúgy, hogy a "Sanyi" korszaknak vége, azt gondolom róla, hogy 1 igazi küzdő típús, de minden másban jobbak nála még a magyar ligában játszó csatárok is. Huszti ügyre vissaztérvén, abba teljesen igazat adok neki, hogy nem azok a játékosok vannak behívva a kisebb klubbokból (Videoton, DVSC) akiknek helyük lenne (sztem akiknek lenne: Varga József, előbb említett Gosztonyi András példa gyanánt), és akkor nem említettem még az ún. "bronzgenerációt" [értsd: U20as vb bronzosok] közül Németh Krisztián, Futács Márkó, Gulácsi Péter akikkel meg a jövőt lehetne építeni, nem pedig a múlt hibáit követni...

Hát a mai napra ennyit akartam, aki szeretne vitatkozni velem, hogy mit miért gondolok így, kommentbe leírja msnjét , e-mail címét szívesen válaszolok.

Szólj hozzá!

Címkék: kex football manager football manager 2010 horvath roland

A bejegyzés trackback címe:

https://horvathkexroland.blog.hu/api/trackback/id/tr772334279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása